Hidegkuti is volt olyan, mint Messi.
Hidegkuti is volt olyan, mint Messi – Sándor Csikar a tehetségekről és a hazaszeretetről Akadémiát neveztek el róla, sőt, ha nem lenne annyira szerény azzal is büszkélkedhetne, hogy a mai napig Csikar-szögként emlegetik a magyar labdarúgásban az alapvonal közeléből kapura vágott labdákat. Az Aranycsapat Öröksége Alapítvány munkatársa Sándor Károllyal beszélgetett. Tizenhét évig játszott az MTK csapatában. Az együttessel három bajnoki címet nyert, KK-győztes és KEK-döntős volt. Az Aranycsapat időszakában többször is szerepelt a válogatottban, de a nagy sikereknek nem volt részese. A helsinki olimpián nem vett részt, a svájci világbajnokságon az utazó keret tagja volt, de végül a 22-es keretbe nem nevezték.
Emlékkönyv Kocsis Sándorról!
Hazatért a legenda! Emlékkönyv Kocsis Sándorról! Az Aranycsapat Öröksége Alapítvány gondozásában ismét megjelent Schlegel Oszkár Kocsis Sándorról, az Aranycsapat játékosáról szóló, "Volt egyszer egy csatár" című könyve. A Régi Sipos Halászkertben tartott hivatalos könyvbemutatón Grosics Gyula azt mondta, bízik abban, hogy Kocsis ás az Aranycsapat neve ezer év múlva is szépen cseng Magyarországon. Kocsis Sándort pénteken temetik újra a Szent István Bazilikában. "Jó gyerek volt" - így emlékezett Kocsis Sándorra az egykori játékostárs, Grosics Gyula. - Sanyi páratlan fejjátékával, és rendkívüli rúgótechnikájával kiemelkedett a futball világából. Az, hogy Barcelonában is sztár volt, mindent elmond róla. Sajnos, utolsó találkozásunk alkalmával már szomorúnak láttam, akkor már
Elment a Jenő – pályatársak búcsúznak!
Elment a Jenő – pályatársak búcsúznak az Aranycsapat hátvédjétől. Buzánszky Jenő halálával korszakos egyéniség távozott közülünk. Az egykori pályatársak megrendülten emlékeztek a legendára. Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor – sorolja csak úgy magának Várhidi Pál. - Elment a Jenő, ő ment el utoljára – mondja az egykori pályatársa, aki 1953-ban a kispadon izgulta végig a londoni 6:3-as diadalt. Várhidi Pál azt mondja, Buzánszkyt kemény védőmunkája miatt mindenki elismerte a válogatottban. - Jó játékos volt és könnyen tudott alkalmazkodni is, ami nagy erény volt abban a csapatban. Kezdetben elődfordult, hogy valaki vidékről bekerült a válogatottba, a többiek pedig beszólogattak neki,
Elhunyt Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa
Elhunyt Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa - " Védhettél volna valamit, Gyula! Csak ott álltál a kapuban "– mondta Buzánszky Jenő. - " Mintha te álltál volna épp előttem, Jenőkém " – válaszolt azonnal Grosics Gyula. Így élcelődtek ők minden találkozásukkor. És minden régi emlékben ott lapult megannyi szeretet, jókedv, törődés. Buzánszky Jenő sokszor kérdezte tőlünk: mit tudtok a Gyuláról, hogy van? Aztán figyelmesen hallgatta a híreket… Ahogy 2014. június 13-án is. - "Örökre a barátom marad" – mondta fájdalmas hangon Buzánszky Jenő, a csapattárs, a jóbarát, Grosics Gyula halála után. Nekünk, az Aranycsapat Öröksége Alapítvány tagjainak pedig örökre példakép marad. Főtitkárunk, Kolláth József két hete
Sándor majdnem a Fradié lett!
Egy hajszálon múlt: Sándor majdnem a Fradié lett 1947-ben csak úgy emlegették, az újabb idők legnagyobb szélsőtehetsége. Sándor Károlyért sorban álltak a csapatok, és egy hajszálon múlt, hogy a villámgyors szélső nem a Fradiba igazolt. Az MTK legendás játékosának fiatalkori, kalandos átigazolási történetét elevenítjük fel. A Szegeden csak Csikarnak becézett labdarúgó 1947 júniusában ugyan még csak a másodosztályban kergette a bőrt, de már meghívót kapott Gallowich Tibor kapitánytól, neve hamar felmerült a válogatottnál. Az akkoriban még a Móravárosi Kinizsiben focizó Csikart persze nem csak a nemzeti csapattól keresték. - Naponkint érdeklődik a fiam után az MTK meg a Ferencváros – mondta A Sport