Ma 89 éve, 1931. április 7-én Salgótarjánban született Szojka Ferenc, az SBTC egykori kiváló játékosa, 28-szoros válogatott, az Aranycsapat tagja, aki az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett a nemzeti tizeneggyel.

Pályafutását az acélgyári csapatban, a Salgótarjáni SE-ben kezdte 1946-ban, majd 19 évesen átigazolt a bányászegyütteshez, az NB I-es Salgótarjáni Bányász Torna Clubhoz, amelynek másfél évtizeden keresztül volt meghatározó tagja, vezéregyénisége. Több poszton szerepelt: klubcsapatában legtöbbször jobbfedezetként, míg a válogatottban – ahol többnyire Bozsik párja volt – jobblábasként balfedezetet játszott. A „Rozoga” néven is ismert labdarúgó tíz évig volt az SBTC csapatkapitánya. Első élvonalbeli meccsét 1950. augusztus 20-án játszotta, a Bp. Előre, míg az utolsót 1966. március 13-án, a Ferencváros ellen, mindkettőt hazai pályán. Mindig szívesen emlékezett vissza – többek között – 1956. július 8-ra, amikor a Stécével 13500 néző előtt fogadták a nagynevű Bp. Honvédet, s az Oláh G. – Sándor Gy., Jancsik, Jedlicska – Szojka, Dávid – Chladny, Vasas, Csáki, Bodon, Taliga összeállítású csapattal 4:2-re nyertek. Az SBTC-ben összesen 369 bajnoki mérkőzésen (NB I-ben: 324 mérkőzés/16 gól, az NB I/B-ben: 45/7) játszott, 23 gólt szerzett. Az NB I-ben háromszor volt a vidék legjobbja: 1956-ban (nem hivatalos, mert félbeszakadt a bajnokság) az ötödik, 1957-ben (egyfordulós tavaszi bajnokság) a hatodik, míg 1960-61-ben ugyancsak az ötödik helyen végeztek.

Nyolcvanöt éve született Szojka Ferenc
Szojka Ferenc 1954 és 1960 között 28-szor szerepelt a magyar válogatottban. Időközben, 1956-ban Magyarországon az év labdarúgójává választották. A válogatott keretének már az 1952-es helsinki olimpián is tagja volt, de mivel nem lépett pályára egy mérkőzésen sem, ezért – az akkori szabályok szerint – aranyérmet nem kapott. Azonban olimpiai bajnoknak tekintették, amikor hazatért a játékokról, óriási, ünneplő tömeg fogadta őt a salgótarjáni vasútállomáson. A nemzeti csapatban a svájci világbajnokságon debütált, 1954. június 17-én, Zürichben Dél-Korea ellen lépett pályára, a megfázással bajlódó Zakariás József helyén. A Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka – Budai II, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor összetételű csapat 9:0-ra győzte le az ázsiaiakat, majd Sebes Gusztáv együttese meg sem állt a világbajnoki döntőig, amelyet 3:2-re elveszített Németország ellen. Szojka a vb-n több meccsen már nem játszott, de az ezüstérmet természetesen megkapta. Többször elmondta, hogy véleménye szerint azért veszítettünk a döntőben, mert csapattársai a nagy menetelésben, a Brazília elleni negyeddöntő, majd az Uruguay elleni, embert próbáló, hosszabbításos elődöntő során elkészültek az erejükkel, így a fináléban nem voltak olyan frissek, mint a döntőbe könnyebb ágon bejutó németek.

Szép sikerként emlegette, amikor 1954. december 8-án Glasgowban 134 ezer néző előtt 4:2-re nyertek Skócia ellen. Ezen a mérkőzésen Szojka Ferenc a magyar csapat egyik legjobbja volt a Képes Sport értékelése szerint. A nemzeti együttesben egyetlen gólját a válogatott 1955-ös északi túráján, a svédek ellen 7:3-ra megnyert mérkőzésen szerezte. Az első félidő 25. percében bal lábbal bombázta a kapuba a labdát

Tagja volt az 1958-as svédországi világbajnokságon szerepelt együttesnek is. Ezen a tornán kétszer, a svédek ellen 2:1-re elveszített és a Mexikó ellen 4:0-ra megnyert csoportmérkőzésen lépett pályára. A válogatottban utoljára 1960. október 30-án játszott, a Brüsszelben a belgák elleni barátságos mérkőzésen, ahol 2:1-re kikaptak. Az 1962-es chilei már vb-re nem jutott ki, pedig tagja volt a keretnek.
Összesen húszszor szerepelt a B-válogatottban, és sokszoros ifjúsági-, utánpótlás-, szakszervezeti- és bányászválogatott. 1953-ban VIT-győztes magyar csapatban Bukarestben, majd 1957-ben Moszkvában az ezüstérmes gárdában játszott. A magyar öregfiúk-válogatottban 1966 és 1983 között szerepelt.

Edzőként az SBTC tartalékcsapatánál kezdett 1967-ben. Aztán volt az SKSE, a Kisterenye, a Nagybátony és a Pásztó gárdájánál. Ezután újra az SBTC következett, ahol a különböző korosztályú csapatok mellett edzette a felnőtteket is, majd kisebb kihagyásokkal pályaedzőként tevékenykedett, 2003 nyaráig.
Népszerűségét, tevékenységét több alkalommal elismerték: 1986-ban Salgótarján, 1995-ben a megye díszpolgárává választották, majd 2001-ben az MLSZ 100 éves jubileumi ünnepségén tüntették ki. Salgótarjánban, a Kohász-stadion 2007. szeptember 1-jétől az ő nevét viseli. Ugyancsak 2007-ben az SBTC örökös elnökségi tagjává választották. 2011. április 29-én, a nyolcvanadik születésnapja után a városi sportcsarnokában mellszobrot avattak a tiszteletére, s május 6-án megkapta a Magyar Sportért-díj kitüntetés második fokozatát.

Pályafutása során csábították őt fővárosi csapatok, de nem ment el Salgótarjánból, hűséges maradt a Stécéhez. Kicsit fájt neki, hogy olimpiai aranyérmet nem kapott, azt is nehezményezte, hogy nem vehetett részt a harmadik világbajnokságán, de így is fantasztikus pályafutás fűződik a nevéhez. Zseniális játékos volt, örökre az SBTC és a magyar labdarúgás legendái között tartják számon.
Szojka Ferenc hosszas betegeskedés után, 2011. szeptember 17-én, 81. életévében hunyt el.

Szojka Ferenc a nemzeti együttesben egyetlen gólját a válogatott 1955-ös északi túráján, a svédek ellen 7:3-ra megnyert mérkőzésen szerezte. Az első félidő 25. percében bombázta a kapuba a labdát.