
Sándor majdnem a Fradié lett!
Egy hajszálon múlt: Sándor majdnem a Fradié lett
1947-ben csak úgy emlegették, az újabb idők legnagyobb szélsőtehetsége. Sándor Károlyért sorban álltak a csapatok, és egy hajszálon múlt, hogy a villámgyors szélső nem a Fradiba igazolt. Az MTK legendás játékosának fiatalkori, kalandos átigazolási történetét elevenítjük fel.
A Szegeden csak Csikarnak becézett labdarúgó 1947 júniusában ugyan még csak a másodosztályban kergette a bőrt, de már meghívót kapott Gallowich Tibor kapitánytól, neve hamar felmerült a válogatottnál. Az akkoriban még a Móravárosi Kinizsiben focizó Csikart persze nem csak a nemzeti csapattól keresték.
– Naponkint érdeklődik a fiam után az MTK meg a Ferencváros – mondta A Sport című lapnak Sándor Károly édesapja, Sándor Albert. – Már 30 ezer forintot is ígértek érte, de én csak a Fradinak adom.
Az újságírók természetesen kíváncsiak voltak arra, kit fedezett fel a kapitány. A 19 éves Sándort aztán a helyi gumigyárban találták meg.
„Az egyik udvari épület felé megyünk, de nem lépünk be, mert irtó nagy a hőség. Öntik a gumit. Az ajtón bekurjantanak: Csikar, gyere csak ki!
Hamarosan meg is jelenik az ajtóban Sándor, az új szélsőcsillag. Alacsony, olyan 160 centi magas, mosolygós képű barna fiatalember.
– Nem árt önnek ez a nagy meleg?
– Egyáltalán nem, sőt hasznos is. Én a legnagyobb hőséget is jól bírom a pályán, akár ötször negyvenöt percet is végig tudnék játszani. Tudom, hogy egy újoncnak, különösen vidékről és kiscsapatból szinte lehetetlen bekerülni a válogatottba. Én azonban 19 éves fejjel is azt merem üzenni a kapitány úrnak: én tudok lelkesen harcolni, de a lámpalázat nem ismerem. Hála Istennek jó idegeim vannak, nincs olyan hátvéd sem a bal, sem a jobb oldalon, akitől én begyulladnék. Kell egy kis bátorság engem a balszélre (vagy akár jobbszélre) beállítani, de ha a kapitány úr bátor lesz, mint Puskás beállításakor, akkor ígérem, még bátrabb leszek.” (A Sport, 1947. június 14.)”
Hiába azonban a nagy felhajtás, Sándor végül nem jelent meg a válogatón. Az apa az MTK cselét sejtette az ügy mögött.
„A szegedieket félretájékoztatták a válogatott összetartásának idejéről. A gyanúm az, hogy ez az MTK driblije, nem akarták, hogy a fiam Pestre jöjjön és az ügyét véglegesen elintézzem a Fradival – monta Sándor édesapja. – Én 28 éve vagyok Fradi-drukker. A szívem szakadna meg, vagy kitagadnám a fiamat a családból, ha más klubban látnám játszani valamikor a Fradi ellen. Itt lesz belőle legkönnyebben válogatott, mondom, ez már egy elintézett ügy. A fiam kiskorú így minden lépéséhez az én beleegyezésem szükséges.
– A hosszúlépéshez is?
– Ne tessék elhinni a pletykákat, a fiam nem iszik, nem dohányzik. Nem mondom, egy kicsit fogni kell a gyeplőt…”
Az MTK persze rögtön cáfolt.
„Csacsiság, hogy miattunk nem jött volna fel. Annyi az egész, hogy a Fradi erősen megfőzte Sándor bácsit. Most azonban profivilág van, nem az apától függ az átigazolás, hanem a klubtól. És a klubbal mi tárgyaltunk először” – mondta az MTK egyik elöljárója.
Aztán hamarosan újabb fordulat jött. Sándor Pestre utazott és a Fradi titkárának, Simon Györgynek a társaságában meglátogatta Gallowich kapitányt.
„Ha a múlt szerdán nem fuccsolom el a dolgot és nem jött volna ez a pocsék gyomorrontás, akkor nem Vezér lett volna a balszélső, hanem garantálom, hogy 15 évig nem lett volna gondja arra kit állítson erre az oldalra.
Gallowich: – Fiacskám, te milyen szerény vagy!
Sándor: – Igyekszem, igyekszem, ahogy egy Fradi-szélsőhöz illik.
Gallowich: – Szóval már elintézett a dolog?
Simon: – Csitt, pszt egy szót sem, újságíró van a közelben.
Sándor (kacsint egyet az újságírókra): – Elintézett dolog ez kérem. Kapitány úr meg örüljön, hogy a jövőben három világklasszis balszélső közül válogathat.
Gallowich: – Ki az a három?
Sándor: Sándor, Sándor, Sándor!”
A magabiztos bejelentést hamarosan egy újabb, végleges követte. Az MTK vezetői hosszú tárgyalások után száguldottak a klub székházába és boldogan lobogtatták az igazolópapírt: Sándor végre a miénk! Az MTK-nak sikert meggyőzne a móravárosiaat.
– Több fővárosi és helyi felsőbb osztályú klub is megkereste egyesületemet, mert le akartak szerződtetni – nyilatkozta a História című újságnak pályafutása kezdetéről Sándor. – Végül az MTK-val egyeztek meg. A fővárosiak vállalták, hogy bekerítik a pályát és egy 150 fős fatribünt építenek, én az átigazolásomért egy öltöny ruhát kaptam. Budapestre kerülésemig még nem laktam jól, félcipőm, nyakkendőm nem volt, tájszólásban beszéltem. Engem hamar megszédített a főváros, szerelmese lettem az itteni életnek. Szerencsémre Bukovi Marci bácsi, az edzőnk pártfogásába vett s a helyes irányba térített. Jobbszélső lett a posztom. A beilleszkedés az első csapatba eleinte nehéz volt, az idősebb játékosok kicsit nehezteltek rám, mert egy kicsit nehezen kezelhető pali voltam.
Arról persze már nem szóltak a hírek, Sándor Albert hogyan emésztette meg, hogy fia nem a Fradiban focizott, az viszont tény: az életvidám szélső egész pályafutását az MTK-ban töltötte, hű maradt a klubhoz 17 éven keresztül és méltán lett a kék-fehérek legendája. Pedig, ahogy olvashatták, 19 évesen kis híján a Fradiba igazolt…