d

Aranycsapat Öröksége Alapítvány

Emlékezzünk Tisztelettel

Emlékezzünk Tisztelettel Henni Gézára ( 1926 – 2014 )!

Hat évvel ezelőtt, 2014. április 7-én hunyt el Henni Géza, egykori válogatott és magyar bajnok labdarúgónk. Emlékét megőrizzük!

Henni 1926. november 6-án született Kiskunhalason, majd 1945-ben került a Ferencváros labdarúgó-csapatához, ahol 1950-ig játszott.
1948-ban mutatkozott be a válogatottban, ahol 16 mérkőzésen játszott, 1950-ben pedig az Újpesthez, vagy ahogy akkor nevezték, a Budapesti Dózsához került. 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol egy ideig folytatta játékos-karrierjét, majd edző lett.
1965-67 között az amerikai válogatottat irányította, majd két évig a Houston Stars profi csapat vezetőedzője lett, végül a Rhode Island Rams egyetemi csapatnál kötött ki, ahol húsz évig maradt – később professzorként tanított is az egyetemen. Az itt végzett munkájáért 2013-ban beválasztották a New England-i Hírességek Csarnokába is.

a

Tue ‒ Thu: 09am ‒ 07pm
Fri ‒ Mon: 09am ‒ 05pm

Adults: $25
Children & Students free

673 12 Constitution Lane Massillon
781-562-9355, 781-727-6090

Translate »